Mese a két kis mókusról

avagy egy igaz barátság csodás története

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy kis mókus az erdő közepén, egy kis fa házikóban. Nagyon magányos volt, ugyanis elveszítette a szüleit egy nagy vihar közepette, és ezek után egyedül tengette az életét. Volt ugyan neki egy mókustestvére, de nem beszéltek egymással a nagy vihar óta. Főhősünk próbálta felvenni a kapcsolatot a húgával (ugyanis lányka mókusok voltak mindketten, és korábban a húga is velük lakott egy odúban), de a nagy vihar után a kisebbik lányka elmenekült a családi fészekből, nem akart a tragédia helyszínén maradni, mert akár hányszor arra járt, annál a fánál, ahol a családi fészek volt, nagyon felkavarta őt.

Közeledett a karácsony. Esett a sűrű fehér hó, ellepett mindent a csillogó fehérség. A levegő is nagyon lehűlt, fagypont alá esett, és a vastag hóban nehezen lehetett gyalogosan közlekedni. Főhősünk bent rekedt az odújában, se ki-se be nem tudott mozdulni, ugyanis azt elfelejtettem mondani, hogy két hete, ahogy a fákon ugrándozott, megcsúszott véletlenül egy ágon, és lepottyant a földre. De hála Istennek, nem történt komolyabb baja, csak kificamodott a bokája és nehezen tudott lábra állni.

Az erdő doktora, a Bölcs Bagoly is megmondta: "Pihenés, pihenés, pihenés Mimikém!"

Ja, ugyanis így hívták főhősünket: Mimi mókus. Szóval Mimi eleinte nem tudott lábra állni, majd fokozatosan erősödött, javult az állapota. Eleinte csak az odúján belül közlekedett két mankóval, majd ahogy teltek a napok, már lassan elhagyta a mankót, és segédeszköz nélkül tudott járni. De ő sosem unatkozott! Jött-ment a mókuslakásban fel s alá, sütött-főzött, serénykedett, várta a testvérét, mert elhívta őt karácsonyra magához. Küldött neki képeslapot, melyen ez állt:

"Drága Titi! Nagyon hiányzol, régen hallottam felőled! Tudod, december 26-án lenne Édesapánk születésnapja, amit sajnos nem élt már meg a Fater. Viszont arra gondoltam, hogy mi megünnepelhetnénk együtt, közösen, mint egy szép család! Szeretettel várlak a szülői odúban december 24-én! Testvéri szeretettel: Mimi"

De hogy megismerjétek egy kicsit Titit, Mimi húgát, róla is mondok pár fontos információt.
Titi, ahogy korábban említettem a szülők halála után elköltözött a családi odúból, és útnak indult vándorolni. (Ezt kedves olvasók manapság úgy hívják, hogy El Caminózott, nem elkamionozott! Hiszen egy mókus nem tud kamiont vezetni! 😊)

Szóval nyakába vette Titi a világot, fogta a hátizsákját, és elvándorolt egészen a világ végéig,
az Óperenciás tengeren túlra, ahol állítólag a kurta farkú malac sem túr!

Ment-mendegélt, egyszer csak belebotlott egy kőbe, és elesett, popójára huppant, ami jól ki volt párnázva, így nem ütötte meg magát, csak egy pici zúzódása lett a derekánál. Szóval visszatérve Titire, ő világgá ment, elzarándokolt, kereste a Bölcsek kövét, amely választ tudott volna neki adni a nagy kérdésére, hogy miért veszítette el a szüleit, miért pont ő, miért ilyen korán maradt Mami mókus nélkül? Ő nagyon anyás mókuslány volt, ezért nehezen tudta feldolgozni és elfogadni a tényt, hogy már nincs többé az ő Mamikája, nem fogja megölelni, nem ad neki jóéjt puszit a homlokára, nem tud már esténként mesélni neki, egy szóval IRTÓZATOSAN HIÁNYZOTT neki az ő Mamikája! (Jah bocs, ez már két szó.) Mindig imádkozott reggel-este, hogy egyszer még utoljára hadd lássa az ő Mamikáját!

Mimi mókus közben készülődött serényen, várta a húgát az első vacsorára, az újbóli találkozás reményében. Sütött-főzött, serénykedett, szépen megterített, ünneplőbe öltöztette a szívét, és a kedvenc ruháját vette fel kishúga, Titi tiszteletére.

Egy karácsonyfát is beszereztek neki a barátai, ő ugyanis a magasan fekvő odújából, a családi fészekből nem jött ki már több hete, amikor a balesete, a bokaficama történt. Fogytán volt a tüzelője is, de arra gondolt, hogy ha eljön a húga, Titi, akkor úgy is belehelik majd a kis szobát - mivel egy szobás volt a családi odú -, hisz a két testvér között lévő szeretet mindig melegséget hoz Mimi szívébe, és bízott benne, hogy otthonába is!

Várt-várt, múltak a másodpercek, percek, órák, és csak nem jött Titi húga! A szépen megterített asztalnál jobbnál jobb falatok várták a mókuslányokat, terülj-terülj asztalka volt, most úgy mondanánk 'habzsi-dőzsi'! Várakozás közben elhűlt az ünnepi lakoma, pedig Mimi a húga, Titi kedvenc főztjét készítette el: a pekándiós pitét!

Nagyon ritka kincs az erdőben a pekándió, ugyanis a nagy vihar óta már csak kevés helyről lehet beszerezni, ráadásul arany áron! De spórolt, gyűjtögetett rá Mimi, ugyanis a bokaficama óta nem tudott dolgozni menni a Nagyerdőbe, az Állatkórházba, ahol segédasszisztens munkakörben dolgozott. Tehát Mimi várt és várt és várt, de még csak a telefon sem csörrent meg, mert Titi tudta nővére vezetékes számát.

Mimi elkezdett aggódni: "Talán nem ért célba a képeslap? Rossz irányítószámot adott meg? Vagy esetleg más helyre költözött el Titi?" Tudta, hogy Titi szeret vándorolni. Nagyon elkeseredett, és egyben aggódott is, hogy mi van, ha esetleg útközben érte valami baj a nagy hóban idefele jövet. Már épp elengedte a történetet, kezdett megnyugodni, mert imádkozott egyet és kérte az őrangyalait, hogy vigyázzanak húgára, Titire. Óvják, védjék, kísérjék útját.

Időközben már éjfélt ütött az óra, és Mimi is elszundított a nagy várakozásban, amikor is kopogtak az ajtón: "Kipp-kopp" – szólt a kopogás.

• "Ki kopog?" – kérdezte Mimi.
• "Hát én vagyok az!" – válaszolta a hang.
• "Ki az az 'én'?" – kérdezte Mimi.
• "A Jézuska!" – felelte a hang.
• "A Jézuska? Komolyan mondod?" – ámuldozott Mimi.
• "Hát persze, hiszen ma van a Szenteste, és hoztam neked ajándékokat!"
• "Hogy-hogy? Hisz nem is voltam jó mókuslány! Keveset tudtam dolgozni, és egyedül is vagyok." – felelte Mimi.
• "Én látlak Téged, kedves Mimi, fentről figyellek nap mint nap! Látom, hogy a sánta lábad ellenére, te itthon is serénykedsz. Ez a lényeg, az út, maga az utazás, és nem az út vége, hanem a közte eltelt élmények megélése. És Te ÉLSZ úgy látom, a szívedben béke van és szeretet, megbékéltél a sorsoddal." - mondta a Jézuska.
• "Te honnan tudsz rólam ennyi mindent??" – kérdezte meglepődve Mimi.
• "Ahogy mondtam, fentről figyellek téged! És nagyon szeretlek is!" – válaszolta határozottan a hang.

Könnybe lábadt Mimi szeme, és rájött, hogy akár be is engedhetné ezt a kis Jézust az otthonába. Mert mindeddig a zárt ajtó mögül beszélgettek, mert ugyanis Mimit megtanították a szülei arra, hogy idegeneket nem szabad beengedni az otthonunkba anélkül, hogy meggyőződnénk róla, hogy megbízható-e.

Mimi kicsit bizonytalan volt, de bízott a belső hangjában, a lelkiismerete szavában, és beengedte a vándorló Jézuskát.

Mikor ajtót nyitott, leesett az álla, földbe gyökerezett a lába! Tudjátok ki volt ott az ajtó előtt? Na, ki lehetett az gyerekek? Hát TITI, a rég nem látott testvére! Persze, hogy Titi volt, csak elváltoztatta a hangját, hogy Mimi ne ismerje fel!

• "Mi szél hozott erre, ahol a madár se jár, és ritka mint a fehér holló?" – kérdezte meglepődve Mimi.
• "Hívtál, és jöttem, drága nővérem!" – felelte Titi.
• "De hiszen korábban is hívtalak, írtam neked több képeslapot is, megkaptad őket?"
• "Elköltöztünk."
• "Hová, mikor? Nem is tudtam, nem szóltál."
• "Hirtelen kellett eljönnünk a régi odúból, ugyanis már nagyon öreg fa volt, elkorhadt belülről és penészedett is, de nem untatlak a részletekkel."
• "Akkor hogy-hogy most el tudtál jönni, annyi év után?" – csodálkozott Mimi.
• "Képzeld, megkaptam a levelet, amit te küldtél, a karácsonyi angyalkás képeslapot! Annyira örültem, hogy olvasok felőled! Hiányoztál, érdekel, hogy mi van veled, mesélj!"
• "Lassan, csak lassan. Gyere beljebb, melegedj fel a tűznél, és szépen elmeséled, hogy mi történt veled." – nyugtatta Mimi a húgát.
• "Viszont nem egyedül jöttem!" – szólt Titi.
• "Hogy-hogy? Kit hoztál magaddal?"
• "A férjem és a gyermekem."
• "Te férjhez mentél? Nem is értesítettél! – kiáltott fel Mimi, de valójában csalódott volt.
• "Én is küldtem meghívót neked, nem kaptad meg?" – kérdezte csodálkozva Titi a nővérétől.
• "Nem, sajnos, lehet, hogy elkeveredett. Miért nem hívtál telefonon?"
• "Próbáltalak azon is elérni, de mindig mondta a hang: 'Ezen a számon előfizető nem kapcsolható'."
• "Hát igen, sajnos nem tudtam fizetni a telefon díját, ezért ideiglenesen kikapcsolták."
• "Ó, ha ezt tudom, segítettem volna! Viszont hoztam neked ajándékokat!"
• "És hol van a férjed, illetve a gyermeked?" – kérdezte érdeklődően Mimi.
• "A férjem lenn vár, megbeszéltük vele, először feljövök én egymagam hozzád, és ha rábólintasz, hogy jöhet, akkor ő is csatlakozna hozzánk."
• "Ez nem kérdés, természetes ez nekem, hisz a te párod, a te választottad. Hisz jó ízlésed van, tudom, hogy biztosan kedves, szorgalmas, és nem utolsó sorban jóképű is. Na, kíváncsivá tettél, hívd fel ide hozzánk!"

Titi így is tett, füttyentett egyet, és egy szempillantás alatt ott is lett férjura, Bobo. Bemutatkoztak egymásnak, jó benyomást keltettek, kölcsönös volt a szimpátia Mimi és Bobo között.

• "És hol van a gyermeketek? Ő is elbújt valahova? Szóljatok neki, hogy ő is bejöhet, nem kell félnie tőlem!" – javasolta Mimi a mókuspárnak.
• "Ő is itt van már velünk!" – felelte Titi.
• "Hogy-hogy? Nem látom, merre van?" – lepődött meg Mimi.
• "A szívem alatt, a pocakomban." – mondta ellágyulva Titi.
• "Komolyan?? Azt hittem, hogy felszaladt rád pár kiló, mióta nem találkoztunk, nem is tettem szóvá, hiszen te így is szép vagy!"
• "Oh, köszönöm, te is szép vagy! Neked lett férjed?"
• "Gyertek beljebb, itt a kandalló előtt megmelegszünk egy kicsit, és megosztjuk, kivel mi történt." – javasolta Mimi.
• "Rendben!" – vágta rá egyszerre a szerelmespár, Titi és Bobo.
• "Rengeteg mesélnivalóm van, és nagyon kíváncsi vagyok rátok is!" – szólt Mimi.

Elkezdtek mesélni, mesélni, mesélni, csak úgy jöttek elő az élettörténetek! Együtt kacagtak, együtt sírtak, de a lényeg, hogy EGYÜTT voltak. És a hűvösnek hitt odú egy szempillantás alatt felmelegedett. Hisz ott volt a Szeretet. Égett az adventi koszorún mind a négy gyertya: először a HIT, majd a REMÉNY, az ÖRÖM és végül a SZERETET.

Mimi hűséges hívő volt, minden nap meghívta a Jóistent a szívébe, otthonába és Mimi sosem fázott.

• "És az ajándékokkal mi lesz?" – kiáltott fel Titi. "Hoztunk neked sok-sok ajándékot!"
• "Oh, nem kellett volna! Nekem ez a legnagyobb ajándék, hogy együtt vagyunk, együtt a szűk család. Köszönöm, hogy eljöttetek, és ezzel vissza is adtátok a hitemet a Család szentségében. Köszönöm, hálás vagyok nektek tiszta szívemből, hogy eljöttetek ide hozzám." – mondta hálával telt szívvel Mimi.
• "Ne viccelj, hisz egy család vagyunk! És most már bővülni is fogunk!" – vágta rá Titi.

Majd hajnalig beszélgettek, időközben a nap is felkelt, egy új nap, új reményekkel! Látjátok, az igaz őszinte testvéri szeretet él, működik! Higgyetek benne, a szeretetben! A SZERETET ÉL ÉS ÉLNI AKAR!

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána!

Írta: Hajdu-Husvéti Noémi